Megoldatlan

Fekvőrendőr, 30-as tábla, behajtani tilos

FRISSÍTÉS 2023.05.12.:

A Budapest Közút válasza:
"Az Aszály utca Bajcsy-Zsilinszky utca és Klauzál Gábor utca közötti szakaszával kapcsolatos megkeresésére az alábbi tájékoztatást adjuk:

Tájékoztatjuk, hogy az Aszály utca érintett szakaszának 30-as csökkentett sebességű övezetbe való bevonása szakmai szempontból lehetséges. Ezügyben korábban egyeztettünk már a XXII. kerületi Önkormányzattal, mint az Aszály utca tulajdonosával és közútkezelőjével. Korlátozott sebességű övezet létesítése esetén a csökkentett sebesség betartása érdekében a jelzőtáblák mellett forgalomlassító küszöb, vagy egyéb, a forgalom lassítására alkalmas intézkedés, sávelhúzás, útszűkítés kialakítása is indokolt. A forgalomlassító elemek és a jelzőtáblák egyszerre kerülnek kihelyezésre. Az övezet kijelöléséhez szükséges terveket ilyen esetben a kerületi önkormányzat szokta elkészíteni és kiviteleztetni a rendelkezésre álló beruházási forrásai függvényében.
Megjegyezzük, hogy a 30-as övezetek kijelölése nem egy utcát, hanem egy nagyobb területet foglal magába, jelen esetben a Bajcsy-Zsilinszky utca és a Klauzál Gábor utca közötti utcákat érintené, a Park utca, az Aszály utca, Kő utca és a Kötő utca kerülne az övezetbe.
A jogszabályok nem teszik lehetővé, olyan tábla kihelyezését, amely csak a lakók számára biztosít behajtást egy utcába. Megjegyezzük, hogy ez nem is lenne szerencsés, mivel ez azt jelentené, hogy sem az ott lakókhoz látogatóba érkezők járművei, sem a különféle kézbesítést végző futárok nem hajthatnak be."

-----

Az aszaly utca felso szakaszaban miota megcsinaltak az utat a megengedett sebessegnel gyakran sokkal gyorsabban hajtanak at az uton az autosok. Ez egy olyan utca ahol sok gyerek lakik, es az ut maga is eleg szuk, meg jarda sem kerult kiepitesre emiatt. Mar lattam valami sebessegmerot, de remelem csak vicc h ezt merni kell, mikozben nyilvan utat roviditenek meg idot akarnak sporolni sokan h gyorsan athajtanak. Kerem, a fekvorendorok es/vagy 30-as tabla kihelyezeset, illetve felve kerdezem h miert nem lehet egy-egy utca, ami nem szukseges forgalom szempontbol, behajtani tilos kiveve az ott lakok?
Koszonom a problema tovabbitasat.
Udv,
Gabor

Probléma helyszíne
Budapest XXII. kerület, Budafok-Tétény, Aszály u. 19

Hozzászólások

  • Az adminisztrátor lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Nem érkezett válasz az illetékestől.

  • Lukács Máté elküldte az ügyet az illetékesnek: XXII. kerület Budafok-Tétény Önkormányzata

  • Lukács Máté megváltoztatta a bejelentés leírását "Az aszaly utca felso szakaszaban miota megcsinaltak az utat a megengedett sebessegnel gyakran sokkal gyorsabban hajtanak at az uton az autosok. Ez egy olyan utca ahol sok gyerek lakik, es az ut maga is eleg szuk, meg jarda sem kerult kiepitesre emiatt. Mar lattam valami sebessegmerot, de remelem csak vicc h ezt merni kell, mikozben nyilvan ...

  • Lukács Máté megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Budapest Közút"-ról "XXII. kerület Budafok-Tétény Önkormányzata"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    Az Aszály utca Bajcsy-Zsilinszky utca és Klauzál Gábor utca közötti szakaszával kapcsolatos megkeresésére az alábbi tájékoztatást adjuk:

    Tájékoztatjuk, hogy az Aszály utca érinte
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 2. Mi ez?

  • Fónai Kende elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    1
    Válaszra vár
    1

    rosszul felszerelt parkolásgátlók

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: XXII. kerület Budafok-Tétény Önkormányzata
    Leányka utca (XXII. kerület, Budafok-Tétény)
  • Válaszra vár
    2
    Válaszra vár
    2

    Mindig pirosra érkezés

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Sleepy Claus
    Illetékes: Budapest Közút
    Nagytétényi út (XXII. kerület, Budafok-Tétény)
  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Oszlopcsonk

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Sleepy Claus
    Illetékes: Budapest Közút
    Ártér utca (XXII. kerület, Budafok-Tétény)
  Vissza az oldal tetejére