Megoldott

Lekopott festés, törmelék és padkamászóka

Anonim Járókelő

Igazából ez egy öt az egyben jelentés, ugyanis:
-az első képen az elsőbbségadás kötelező tábla ottmaradt, ugyanis a Közraktár utcába már ~10 méterrel később lehet becsatlakozni. Ugyanezen a képen egy lekopott zebra látható
-a második és harmadik képen is lekoptak a dolgok: a sávot jelző festések és a gyalogátkelőhely
-a negyedik képen a nem épp gyalogosbarát lámpabeállítást örökítettem meg. Így is ritkán vált a lámpa, még a zebra is le van kopva, és még a padkára is fel kell mászni, mert olyan magas. Akik innen közelítenék meg babakocsival a dunaparti sétányt, a Nehru partot, igazi kaland vár rájuk. Sőt, még a villamos is jöhet, sőt a part felőli átjárónál még ilyen terelőkorlátok is vannak.
-a további képeken pedig a vissza nem festett zebra, törmelék törmelék hátán, egy elforgatott tábla és az óriáspadka látható.

Probléma helyszíne
Budapest IX. kerület, Ferencváros, IX. kerület
Lekopott festés, törmelék és padkamászóka bejelentés helye
Térkép betöltéséhez kattints

Hozzászólások

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Takarítás nyomát azóta sem láttam.
    Az EAK táblát viszont leszerelték.
  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: BKM Budapesti Közművek

  • BKK Budapesti Közlekedési Központ válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    BKK ügyfélszolgálat válasz

    Tisztelt Cím!

    Társaságunkhoz érkezett „Bejelentés a www.jarokelo.hu oldalról (1199)” tárgyú elektronikus levelükkel kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk.

    Forgalomte
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 3. Mi ez?

  • Szedlár István hozzászólt a bejelentéshez.

    A Közraktár utcán átmenő Bakáts utca sarki gyalogos átkelőn babakocsival vagy idős emberek számára lehetetlen átjutni zöld jelzésnél, illetve a villamos síneken a babakocsit nem lehet áttolni. A zebrá...
  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    1
    Válaszra vár
    1

    Útszennyezés

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Miklós Árpád
    Illetékes: BKM Budapesti Közművek
    Nefelejcs utca (XVIII. kerület, Pestszentlőrinc-Pestszentimre)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Lekopott zebra

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Távíró utca (IX. kerület, Ferencváros)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Zebra hiánya

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Nagy Krisztina
    Illetékes: Budapest Közút
    Kén utca (IX. kerület, Ferencváros)
  Vissza az oldal tetejére