Megoldatlan

Hiányzó tömegközlekedés - Bártfai utca XI.

A XI. kerületben jelenleg több helyen is hiányoznak a főútvonalak közötti keresztkapcsolatok tömegközlekedéssel. Az Andor utcára például ígérték a 203-ast, de abból sem lett semmi. Ezen kívül amiért most írok, még ötlet szinten sem találkoztam vele. Ez a Bártfai utca kiszolgálása a Fehérvári és Tétényi utak között kb. félúton egy megállóval.
Az igazán okos ötlet az lett volna, ha a 213-ast nem az Etele útra teszik vissza hagyománytiszteletből, mert régen is járt arra valami a buszok közül.

A 213-ast a Bártfai utcába kellene áttenni és valahol a Mohai utca környékén kaphatna egy megállót. Ez az alábbiak miatt lenne jó:
- A Fehérvári útról még tovább javulna a Tétényi úti kórház elérése, azzal, hogy a Hauszmann utcánál is megállna a busz. Ez az FMH helyére épült hatalmas lakóháznak is emberi távolságban lenne a maga 200 méter sétájával.
- A Bártfai utca kb. közepére épített megállóval egy hatalmas, az Etele út - Tétényi út - Sárbogárdi út - Fehérvári út határolta terület közepére sikerülne tenni így buszmegállót, ami a sétatávokat figyelembe véve óriási segítség lenne. Ez jelenleg egy elég nagy tömb, aminek ugyan a szélein fontos, belvárosba, metróhoz tartó tömegközlekedési vonalak futnak, de bármelyikhez sokat kell sétálni. Ezen a tömbön belül is épülnek jelentősebb méretű társasházak, amiktől ha a tömegközlekedés messze van, inkább kocsival indulnak el.
- Az Etele úton nem maradna ki megálló.
- Az Etele út - Fehérvári út között megarad a rendkívül sűrűn járó 1-es villamossal a közlekedési kapcsolat, ami önmagában bőven elég.
- A 213-as ugyan ritka, de a semmihez képest így is több. Tesztnek jó lenne, Ha pedig beválik, a 213-asba be lehetne olvasztani a 214-es buszt, amivel legalább reggel és délután gyakrabban tudna közlekedni erre járat.

Kérjük módosítsák a 213-as busz útvonalát!

Probléma helyszíne
Budapest XI. kerület, Újbuda, Mohai út 25c

Hozzászólások

  • Horváth Péter hozzászólt a bejelentéshez.

    Jó, mert minden egyes pont, amire a BKK hivatkozik, cáfolható:
    Az útszakaszon egyoldalú parkolás van kijelölve,
    - Megállni tilos tábla kihelyezése.
    Az autóbusz megállóhely kijelölés az útszakaszon a j
    ...
  • Gál Miklós lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Megoldhatatlan.

    A fent leírtak szerint a BKK nem tervezi a 213-as autóbusz útvonalának módosítását erre az útszakaszra.
  • Gál Miklós megváltoztatta a bejelentés nevét "hiányzó tömegközlekedés - Bártfai utca XI."-ról "Hiányzó tömegközlekedés - Bártfai utca XI."-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Ügyszám: 0038/0005454-001/2023/0038
    Tárgy: tájékoztatás

    JAROKELO-BUDAPEST-00115720

    Tisztelt Ügyfelünk!

    Köszönjük észrevételét a Bártfai utcával kapcsolatban.
    Az útszakaszon egyoldalú parkolás van k
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 3. Mi ez?

  • Járókelő Zsófia elküldte az ügyet az illetékesnek: BKK Budapesti Közlekedési Központ

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Egyre több kijelző nem mukodik

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: BKK Budapesti Közlekedési Központ
    Kelenföld vasútállomás M (XI. kerület, Újbuda)
  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Kiégett LED csíkok

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Németh Zs.
    Illetékes: BKK Budapesti Közlekedési Központ
    Bikás park (XI. kerület, Újbuda)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Metrós tábla állapota

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: BKK Budapesti Közlekedési Központ
    Budapest, Kelenföld vasútállomás M (XI. kerület, Újbuda)
  Vissza az oldal tetejére

Hozzájárulás a sütik kezeléséhez

Oldalunkon különböző sütiket használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk.
A sütik elfogadása önkéntes, és bármikor visszavonhatod a hozzájárulásodat.
További információért kérünk, olvasd el adatkezelési tájékoztatónkat!

  • Szükséges sütik: Ezek elengedhetetlenek az oldal működéséhez, például a bejelentkezéshez.
  • Kényelmi sütik: Megjegyzik a beállításaidat mint a nyelv vagy a megjelenítési preferenciák.
  • Marketing sütik: Személyre szabott hirdetéseket kínálnak, figyelve a böngészési szokásaidat.
  • Statisztikai sütik: Segítenek megérteni, hogyan használod az oldalt, hogy javíthassuk a teljesítményét.

Beállítások