Megoldott

Vasúti átjáró kitáblázása

Anonim Járókelő

FRISSÍTÉS 2023.01.16.
Bejelentő válasza:

"Tisztelt Budapest Közút!

Mely rendelet rendelkezik arról, hogy amennyiben állagban vasúti átjáróként jelzett vasúti átjáróban a közutat vasúti sínpár nem keresztezi, úgy a közútkezelő nem köteles az átjáróhoz szükséges előjelző táblákat kihelyezni? Véleményem szerint összeférhetetlenségnek tekinthető, hogy a közúton közlekedőktől a MÁV Zrt. válasza szerint elvárt, hogy az említett vasúti átjárót - a közutat vasúti sínpárral nem keresztező helyszínen - a KRESZ szerinti vasúti átjáróként közelítse meg és haladjon át rajta (fokozott óvatosság, körültekintés, átlagsebesség, folyamatos áthaladás, forgalmi okból történő megállás tilalma, előzés szabályai stb.), miközben korlátozott látási viszonyok esetén a 83/2004. (VI. 4.) GKM rendeletben foglaltakkal ellentétben erre nem figyelmezteti semmi.

Tisztelettel."

---

FRISSÍTÉS 2023.01.16.
Budapest Közút válasza:

"Tisztelt Bejelentő!

A XVIII. kerületi Nagykőrösi út-Hunyadi János utcai kereszteződés közelében elhelyezkedő vasúti átjáróval kapcsolatos megkeresésére az alábbi tájékoztatást adjuk.

A tárgyi helyszínen vasúti sínpár nem keresztezi a közutat, ezért az átjáróhoz szükséges előjelző táblákat nem szükséges kihelyezni. A fényjelző készülék a korábbi vasúti vágány tulajdonosának a tulajdonát képezni, a kezelése és az üzemeltetése is a tulajdonos illetékessége. Éppen ezért a fényjelző elbontása is a vasút tulajdonosának a feladatkörébe tartozik.

Kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását!

Tisztelettel:

BUDAPEST KÖZÚT Zrt.
Forgalomtechnikai Igazgatóság"

---

Tisztelt MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. / / Magyar/Budapest Közút!

Hivatkozva az 107226 sz. átiratra adott válaszukra (https://jarokelo.hu/bejelentesek/budapest/107226/vasuti-atjaro) az alábbi kérdéssel fordulok Önökhöz:

Az alábbi rendelet alapján a helyszínen szabályosan hiányoznak-e az alábbi előjelző táblák:
1. vasúti átjáróra figyelmeztető veszélyt jelző háromszög alakú tábla
2. fehér alapon piros csíkos távolságot előjelző táblák) úgy,
hogy szilárd útburkolatú utat "keresztez" a vasúti átjáró, valamint menetrend szerint közlekedő autóbuszok is járnak rajta (54, 55, 84E stb.)?

Véleményem szerint előfordulhat, hogy az ilyen helyszínek miatt a közlekedők elvesztették a "tiszteletet" a vasúti átjárók felé, hiszen a komolytalan átjárók akár megszokottá is válhatnak. Azonban ha a közlekedőktől elvárt, hogy egy ilyen besorolású, sínnel nem rendelkező átjárót a KRESZ szerint vasúti átjáróként közelítsenek meg, akkor fordítottan is elvárható, hogy a megfelelő kitáblázás időben figyelmeztesse a közlekedőket a vasúti átjáróra. Az elmúlt időben tapasztalt ködös idők miatt az arra nem ismerős közlekedőket bizonyosan váratlanul érhette a semmiből megjelenő vasúti átjáró villogó fehér jelzése.

A vasúti átjárók kitáblázásáról az alábbiakat olvashatjuk [83/2004. (VI. 4.) GKM rendelet] (https://bit.ly/GKM_rendelet_vasuti):
83/2004. (VI. 4.) GKM rendelet a közúti jelzőtáblák megtervezésének, alkalmazásának és elhelyezésének követelményeiről:
5. A jelzőtáblák elhelyezése az út mentén.
5.6. Kötelező a jelzőtáblák megismétlése a vasúti átjárót jelző és előjelző táblák esetében a 9.9.3. és a 9.9.4. pontokban említettek szerint.
9. Előírások az egyes veszélyt jelző táblákra
9.9. A vasúti átjárót jelző közúti jelzőtáblák
9.9.2. A vasúti átjáró előtti veszélyt jelző táblák
A vasúti átjáró előtt a megfelelő veszélyt jelző táblát el kell helyezni. Mellőzhető a veszélyt jelző tábla elhelyezése olyan földúton, amelyen a „Vasúti átjáró kezdete” jelzőtáblát az átjárótól számított 50 méterről és azon belül a járművezető folyamatosan láthatja.
9.9.3. Vasúti átjárót előjelző táblák
Szilárd burkolatú úton a „Vasúti átjáró előjelző” táblákat el kell helyezni
a) a főútvonalon levő vasúti átjáró előtt,
b) olyan vasúti átjáró előtt, amelyben menetrendszerű közforgalmú autóbuszjárat közlekedik,

Rosszul értelmezem a GKM rendeletet, vagy valóban szabálytalanul hiányoznak az említett táblák?

Megtisztelő válaszukat előre is köszönöm!

Tisztelettel.

Probléma helyszíne
Budapest XVIII. kerület, Pestszentlőrinc-Pestszentimre, Hunyadi János u. 2

Hozzászólások

  • Pál András lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Számos minisztériumi és egyéb levelezést követően "ideiglegesen" vagy nem tudom hogyan, de lekerültek a jelzések, megszűnt az átjáró. (egyelőre..)
  • Járókelő Ügykezelőverified-profile hozzászólt a bejelentéshez.

    Kedves Bejelentő!

    Köszönjük a visszajelzést!
    Ezzel segítitek a munkánkat, mert így nyomon tudjuk követni, hogy mi történt, még akkor is, ha az illetékes nem küld újabb állapotjelzést.
    Legyen szebb, b...
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Egy kisebb update:
    Az építésügyi minisztérium a főváros kormányhivatalához irányított (országos közúti és hajózási hatósági főosztály), akik korrekt levélben szólították fel a MÁV-ot és a Budapest Köz...
  • Ügy Intéző elküldte az ügyet az illetékesnek: MÁV Zrt.

  • Ügy Intéző megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Budapest Közút"-ról "MÁV Zrt."-ra.

  • Ügy Intéző megváltoztatta a bejelentés leírását "Tisztelt MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. / / Magyar/Budapest Közút! Hivatkozva az 107226 sz. átiratra adott válaszukra (https://jarokelo.hu/bejelentesek/budapest/107226/vasuti-atjaro) az alábbi kérdéssel fordulok Önökhöz: Az alábbi rendelet alapján a helyszínen szabályosan hiányoznak-e az alábbi előjelző tábl...

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Tisztelt Budapest Közút!

    Mely rendelet rendelkezik arról, hogy amennyiben állagban vasúti átjáróként jelzett vasúti átjáróban a közutat vasúti sínpár nem keresztezi, úgy a közútkezelő nem köteles az
    ...
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    A XVIII. kerületi Nagykőrösi út-Hunyadi János utcai kereszteződés közelében elhelyezkedő vasúti átjáróval kapcsolatos megkeresésére az alábbi tájékoztatást adjuk.

    A tárgyi helysz
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 4. Mi ez?

  • Járókelő Zsófi elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Megállni tilos tábla fakulóban

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Gyömrői út (XVIII. kerület, Pestszentlőrinc-Pestszentimre)
  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    fakult tábla

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Gyömrői út (XVIII. kerület, Pestszentlőrinc-Pestszentimre)
  Vissza az oldal tetejére