Megoldatlan

Újlipótváros Pozsonyi út legyen sétálóutca

FRISSÍTÉS 2023.01.12.:

A BKK válasza:
"Nagyon köszönjük a megkeresést. Tájékoztatjuk, hogy a Pozsonyi utca funkcióváltását és az arról szóló esetleges helyi népszavazást Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzata kezdeményezheti. Amennyiben ilyen döntés születik, a BKK Zrt. a szükséges szakmai támogatást biztosítani tudja.

Társaságunk egyetért a forgalomcsillapítás szükségességével. A Pozsonyi utcának ugyanakkor a helyi gyűjtőút szerepét szükséges megtartani, mivel az itt közlekedő trolibuszoknak biztosítani kell a minél akadálymentesebb közlekedést."

-----

A Pozsonyí út már évtizedek óta Újlipótváros sétálóutcája. Utcahosszan mindkét oldalon szép fasorral és egymás mellett végig szórakozó és vendéglátóhelyek, boltok és állandóan tele sétáló járókelőkkel minden korosztállyal, gyerekekkel, családokkal (kutyáksétáltatókkal) és az útesten évek óta csökkenő szennyező gépkocsi forgalommal és a kétoldali keskeny járdán egymást kerülgető 3-4 járókelő forgalommal. A úton 2 nagy forgalmú, sűrűséggel és 1 végállomással, amelyet zavar egy több évtizede éppen a végállomásnál meglévő ócska lerobbant szégyenkocsma. Ma a Pozsonyi út mindkét oldalán végig autóparkolókkal és parkolót kereső kóbor gépkocsikkal és várva a egy, egy éppen megüresedő autóparkolóra. forgalmat akadályozva és a gyalogosokat, járókelőket zavarva. Légszennyezettség meghaladja az erre az útra előírt megfelelő egészségügyi határértékeket. További városrendezési probléma, hogy a Városból a XIII, kerületbe és Újlipótvárosba érkező távozó városrészi lakosságot és a turistákat akadályozza és rossz esztétikai megjelenésével FOGADJA ma még a Pozsonyi út jelenlegi állapota. Javaslatom szerint a Pozsonyi utat teljesen autómentessé, autóparkoló mentessé kell közlekedési városfejlesztési attrakciókként. Több éve, tizede szorgalmazza több civil csoport a sétálóutcásítást de az ott lakók eddig még mindig megakadályozták "ősi lakás előtti parkolás jogára hivatkozva?! Ha megnézzük városzerkezetileg a Pesti oldali un. belső szomszéd kerületeket akkor láthatjuk, hogy a VI., VII., VIII., IX. kerületben már VAN nem 1 hanem több sétálóutca! A leggazdagabb pesti kerület Angyalföld kirakatában, Újlipótvárosban 1 sincs?!
Szeretnék még a 2024-es önkormányzati választások előtt a POZSONYI SÉTÁLÓUTCA ügyében egy helyi népszavazást kezdeményezni az itt, Újlipótárosban élő, lakó választópolgárok egészének civil részvételével. A érintett helyi önkormányzati képviselőink azonban inkább a Önkormányzat vezetésének megfelelni és nem a választóiknak. Nehéz lesz megcsinálni. Kérem a Járókelő kollégáimat nyújtsanak konkrét közlekedési, városrendezési, fejlesztési szakmai segítséget adni Újlipótváros lakóinak.

Probléma helyszíne
Budapest XIII. kerület, Pozsonyi út 6

Hozzászólások

  • M.K. Bori lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Nem érkezett a bejelentőtől visszajelzés.

    A probléma a bejelentéstől számított 1 éven belül nem oldódott meg, így az belső szabályunk értelmében "Megoldatlan".
  • Kövér Blanka megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megerősítésre vár"-ra.

  • XIII. kerület Közterület-felügyelet válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    Javaslatával kapcsolatosan 2023. június 30-án Alpolgármester úrral és Főépítész asszonnyal történő személyes egyeztetés tartalmát fenntartjuk és a válaszomban megerősítem:

    Az Újl
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Bardócz Csaba elküldte az ügyet az illetékesnek: XIII. kerület Önkormányzata

  • Szalai Krisztina elküldte az ügyet az illetékesnek: XIII. kerület Önkormányzata

  • Szalai Krisztina megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Budapest Főváros Önkormányzata"-ról "XIII. kerület Önkormányzata"-ra.

  • BKK Budapesti Közlekedési Központ válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.


    Ügyszám: 0038/0064423/2022

    Tárgy: tájékoztatás

    JAROKELO-BUDAPEST-00113032

    Tisztelt Ügyfelünk!

    Nagyon köszönjük a megkeresést. Tájékoztatjuk, hogy a Pozsonyi utca funkcióváltását és az arról szól
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Gál Miklós megváltoztatta a bejelentés helyét "Budapest, Kárpát u. 12, 1133 Magyarország (47.49815774, 19.04037320, 16)"-ról "Budapest, Pozsonyi út 6, 1137 Magyarország (47.5145754, 19.04892212, 19)"-ra.

  • Gál Miklós megváltoztatta a bejelentés nevét "Budapest, XIII. kerület Újlipótváros Pozsonyi út legyen SÉTÁLÓUTCA"-ról "Újlipótváros Pozsonyi út legyen sétálóutca"-ra.

  • Budapest Főváros Önkormányzata válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.


    Tisztelt Járókelő !

    Ezúton tájékoztatom, hogy levelét érkeztettük az FPH_KOZP- 129624 /2022-es érkeztetőszámon és továbbítottuk a Főpolgármesteri Hivatal Várostervezési Főosztálya részére.

    Tisztel
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 4. Mi ez?

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Főváros Önkormányzata

  • Szinai János bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére