Kapuba behajtás záróvonalon keresztül
FRISSÍTÉS - 2025.11.06.
Az nem létezik, hogy csak így leráz az önkörmányzat és nem hajlandó válaszolni.
----------
FRISSÍTÉS - 2025.10.17.
Augusztus 8 óta várok és egy sort sem voltak képesek írni.
----------
Újszeged, Fő fasor 64-ben lakom. Tavaly felújították a fasor nagy részén az utat, így előttünk is. Azóta nálunk a kapubejáró előtt záróvonal van (ráadásul dupla), így azóta a liget felől érkezve (fényképen rajzoltam) kizárólag szabálytalanul tudunk az udvarba beállni autóval. A felújítás előtt ez nem volt így, akkor még ott is szaggatott felezővonal volt. Azt már megszoktuk, hogy valamiért a mi padkánk lényegesen magasabbra sikerült, mint a tőle egy méterre levő szomszédé (képen látszik az is), nem is értjük mi ennek is az oka, de ez a záróvonal nagyon zavar. Szeretnénk szabályosan közlekedni, de nem minden áron.
Kíváncsi vagyok mit lehet ezzel kezdeni, mert az teljesen életszerűtlen, hogy menjünk túl a bejárón és forduljunk vissza valahol, ami az általánosan erős forgalomban igencsak balesetveszélyes manőver.
Hozzászólások
Elnézést kérünk a késlekedés miatt. Bejelentésedet a mai napon ismét eljuttattuk az illetékeshez.
Köszönjük, hogy használod a Járókelőt!
A Járókelő csapatának nevében:
Balázs
A törvényben meghatározott 30 naptári napos válaszadási határidőt egy +10 napos türelmi idővel megtoldva a rendszerünk a bejelentésedtől számított 40. napon ismét elküldi az ügyed...