Hiányzó "behajtani tilos" tábla: VESZÉLYES utca
A Cédrus liget melletti Mura utca a Bakay Nándor utca felől egyirányú, amit a tábla mutat is a bejáratánál. Mellette van a Cédrus liget aminek garázsából ki-be járnak a kocsik ezen az utcán is a másik vége felőli irányban. Aki a Lajta utcába szeretne menni, lekanyarodhat balra. De egyenesen az egyirányúság miatt már nem mehet tovább a Bakay N. utcára. Ezért ide egy behajtani tilos tábla kell, ami ezt jelzi.
Ki is tettek egy KISMÉRETŰ táblát az út BAL oldalára, amit senki se lát, például az, se, aki a Cédrus liget garázsból jön (hisz a közlekedési táblák az út jobboldalán vannak és kb. kétszer ekkorák).
Kell ide egy rendes behajtani tilos tábla és az út jobb oldalára a Lajta utca sarka előttre, ahova a jelölőt tettem.
A IMG_20250609_145920.jpg kép baloldalán látszik a kettős fa lámpaoszlopra kitett mini tábla, abból a szemszögből, ahogy egy autós látja az utat a Murai utcából. A másik kettőn pedig az utca Bakay N. felőli bejárata az egyirányú utcát jelző táblával.
Egy a mélygarázsból lendületesen érkezve kikanyarodó autós simán végigrobog a Murai utcán a Bakay N. utcára (főleg este). Eddig, szerencsére még nem ütközött össze olyannal, aki az egyirányú úton érkezik és csodálkozva tapasztalja, hogy valaki szemberobog vele.
Hozzászólások