Válaszra vár

Nem létező út

Anonim Járókelő

Üdvözlöm.
A Kard utca csapadék után sajnos sok fejtörést okoz, és nagy kellemetlenséget.(Lengőcsillapító, rugók mindennapi használatnál felakad az autó illetve szétrázza a kocsit pedig 30-cal közlekedünk, aztán iskolából, munkából való elkésés, stb)
Amikor a hó esett akkor hólapáttal jártunk hiszen ha két kocsi véletlenül összetalálkozott az biztos elakadással járt. Nem egyszer ástunk nem két percig. (Az is igaz ameddig a hó betemette a nagy gödröket öröm volt egyébként rajta közlekedni még ha csúszott is.
Amikor olvad vagy eső esik olyan szinten felázik a talaj, hogy az autók kerekei pikk-pakk mélyedéseket csinálnak, gödröket és jön az elakadás. Sok munkagép is megfordul, így ez is nehezíti a helyzetünket.
Ez az útszakasz kb 1 km és megnőtt a forgalom, tehát sokan járnak rajta. Repülőtér út Àrvácska út Levendula út és sokan akik alkalmanként járnak erre.
Sajnos az nem jó megoldás hogy letolják, mert semmit sem ér, mert nincs mit tolni rajta. Nagyon jól jönne bármilyen jó megoldás, esetleg apró kavicsokkal erősíteni és rá homok vagy nem tudom, milyen lehetőségek lennének, de nagyon sok kellemetlenséggel jár sok ember életében ez az útszakasz.
Hálásan köszönjük ezt a lehetőséget is. Sikeres munkát Önöknek.

Probléma helyszíne
Nyíregyháza Kard u.
Nem létező út bejelentés helye
Térkép betöltéséhez kattints

Hozzászólások

  • A rendszer újra elküldte az ügyet az illetékesnek: Nyíregyháza Önkormányzata

  • Nyíregyháza Önkormányzata nem válaszolt 40 napon belül.

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Kedves kommentelő.Legyen szép a napod és jó egészség kisérje az életed!Viszont szeretném neked leírni,hogy az,hogy ki hol tud venni házat,vagy éppen hol tud építkezni szerintem magán ügy.Ahogy mi sem...
  • Vezeték Név hozzászólt a bejelentéshez.

    Ez nem egy összekötő út, miért arra jársz?
    Ha oda építkeztél, magadra vess.
  • Murzsicz-Tar Julcsi elküldte az ügyet az illetékesnek: Nyíregyháza Önkormányzata

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Megerősítésre vár
    1
    Megerősítésre vár
    1

    Járhatatlan utszakasz

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: NYÍRVV Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő NKft.
    Lapály utca
  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Járhatatlan utca

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Szalay Rita
    Illetékes: NYÍRVV Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő NKft.
    Borivó utca
  Vissza az oldal tetejére