Megoldatlan

Nehezen belátható útszakasz

FRISSÍTÉS: 2025.10.10.

NYÍRVV Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő NKft. válasza:
„A jelenleg érvényben lévő KRESZ szabályai alapján a buszmegálló előtt nem lehet megállni, így ide nem szükséges semmilyen burkolati jel felfestése.
Amennyiben ezen a területen szabálytalanul parkoló autókat észlel, azt az illetékességgel rendelkező Rendőrség vagy Közterület-Felügyelet felé jelezheti!”

-----

A Vasvári Pál utca - Őz utca kereszteződése, az Őz utca buszmegállónál sokszor nehezen belátható, mivel a kereszteződés és a buszmegálló közötti rövid, kb. 10 méteres szakaszon rendszeresen megállnak az autók.

Ez nemcsak az Őz utcáról történő kifordulást teszi nehézkessé, mivel nem látszik, hogy jön-e valaki a Belváros felől, hanem az autóbuszoknak is sokszor nehéz beállni. Ha már az összes helyi járatos busz alacsonypadlós, fontos lenne, hogy a leszállás során is párhuzamosan be tudjon állni a busz a peron mellé, ehhez viszont az szükséges, hogy ne parkoljanak a buszmegálló előtt, főleg ne a buszmegállóban.

Kérem, vizsgálják meg a lehetőségeket, akár a helyi járatot üzemeltető MÁV bevonásával, hiszen bizonyára ők is támogatnák, hogy megvalósuljon ez az utasbarát és egyúttal közlekedésbiztonságot is javító intézkedés. Ehhez a buszmegálló sárga felfestését szükséges meghosszabbítani vagy esetleg forgalom elől elzárt területet felfesteni.

Probléma helyszíne
Nyíregyháza Őz u. 2

Hozzászólások

  • Murzsicz-Tar Julcsi lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Megoldhatatlan.

    Kedves Bejelentőnk!
    Köszönjük, hogy használtad az oldalunkat. Bejelentésedet a NYÍRVV válasza alapján sajnos Megoldatlan státusszal zárjuk.

    Tapasztalataink alapján, folyamatban lévő szabálytalan par
    ...
  • Murzsicz-Tar Julcsi megváltoztatta a bejelentés leírását "A Vasvári Pál utca - Őz utca kereszteződése, az Őz utca buszmegállónál sokszor nehezen belátható, mivel a kereszteződés és a buszmegálló közötti rövid, kb. 10 méteres szakaszon rendszeresen megállnak az autók. Ez nemcsak az Őz utcáról történő kifordulást teszi nehézkessé, mivel nem látszik, hogy jön-e ...

  • NYÍRVV Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő NKft. válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    Társaságunkhoz érkezett megkeresésére az alábbi tájékoztatást adjuk:

    A jelenleg érvényben lévő KRESZ szabályai alapján a buszmegálló
    előtt nem lehet megállni, így ide nem szüksé
    ...
  • Dr. Bede Péter József elküldte az ügyet az illetékesnek: NYÍRVV Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő NKft.

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére