Megoldott

Elhanyagolt állapotban a játszótér

Egyre inkább elhanyagolt állapotban van Rákosmente harmadik legnépesebb városrészében (Rákoscsaba-Újtelep) található két játszótér egyike, nevezetesen a DD, azaz Diadal-Dormánd utcai (legalábbis így nevezzük).

A zárható kapu már nem zárható, a kapu egyik oldalán a kilincs sincs többé. Nem csak ezért nem lehet normálisan bezárni, hanem mert a zár és a kapu nincsen egy vonalban, ahogyan ez a mellékelt fényképen is látható. Ugyanettől a kaputól néhány lépésre a másik kapu sem zárható, ez szintén látható a mellékelt képen.

Probléma az is, hogy a faeszközök felülete elhasználódott (a lakkozás lekopott), veszélyes lehet a gyermekek, kisgyermekek részére. Ezek közé tartozik a homokozó "kerítése", a hinta, valamint a kisvonat.

Ugyanitt gondot jelent az is, hogy habár évekkel ezelőtt (nagyon hálásak vagyunk érte) fantasztikus minőségű aszfaltot kapott a kosárpálya, de hiába, mert csak az egyik kosárpalánkot lehet használni, mert a másikban nincsen gyűrű, sem háló - bár ez utóbbi csak a kisebb gond.

Kérjük az illetékeseket, hogy legyenek szívesek és intézkedjenek a felsorolt problémák megoldása érdekében, vagy legalább támogassák a helyi civil szervezeteket, hogy megoldás szülessen végre. A játszótér közelében van egy általános iskola és óvoda is, nem mellesleg a tavasz is egyre inkább közeleg, tehát lassan itt volna az ideje a cselekvésnek.

Bizakodva várjuk válaszukat!

Probléma helyszíne
Budapest XVII. kerület, Rákosmente, XVII. kerület

Hozzászólások

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Elég gyatra módon, de a kerítést részben megoldották...
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Megoldották... :D
  • Le Marietta hozzászólt a bejelentéshez.

    Újraküldtük a bejelentést.
  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Már több mint 5 hét telt el az ügy bejelentése óta. Úgy tűnik, hogy az illetékeseknek ez nem fontos. Kérem az ügyet megoldatlanra állítani. Lesz másik bejelentés, több képpel. Köszönöm!
  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Sérült pad

    Beküldés ideje:
    Illetékes: XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata
    Ferihegyi út (XVII. kerület, Rákosmente)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Lóg a faág

    Beküldés ideje:
    Illetékes: XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata
    M0 (XVII. kerület, Rákosmente)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Kidőlt fák

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Vass Zsolt
    Illetékes: XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata
    Pesti út (XVII. kerület, Rákosmente)
  Vissza az oldal tetejére