Archívum

Ha megosztod, megoldod.

A Járókelő csapat 2012 óta segít a városlakóknak abban, hogy
bejelenthessék a kátyúkat, letört szemeteseket, lekopott zebrákat és
egyéb közterületi problémákat a lakóhelyükön.

Nem minden rossz, ami annak látszik

A Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesületének XI. kerületi csoportjából többen is „megnézték” a korábban blogunkon megjelent Budapest, VIII. kerületi Práter utcai kialakítást, és arra jutottak, hogy nincsen vele semmi gond.   Az előzménynek hozzá kell tenni, hogy a bódé előbb volt, mint a vezetősáv. Ez például a Google Maps utcanézeti képein is lehet ellenőrizni. Ez alapján […]

Most tényleg te döntöd el, milyen legyen a város

Urbanity társasjáték városlakóknak – játékostársakat keresünk!Eldöntendő kérdések révén lehet várost építeni az Urbanity nevű játékban. A társast az OFF Biennáléra készítette az épített környezet védelmével foglalkozó kultúrAktív Egyesület. Augusztus 13-án pedig a Járókelő csapattal próbáljuk ki a játékot, ehhez várjuk játékostársak jelentkezését. Az Urbanity egy utcai társasjáték, amelynek alapja a város, kerettörténete pedig a valóság. Hogyan […]

Ha ember lenne, így levelezne egymással a FŐKERT, a BKK és az FKF

Érdekes levelezés alakult ki Vitézy Dávid volt BKK vezér és Szabó József, a FŐKERT vezérigazgatója közt a Facebookon miután a 444 lehozott egy képsorozatot az 1-es villamos környéki kirgiz sztyeppéket idéző megsárgult fűről és méteres kórókról. Szabó megosztotta Facebookon a 444 cikkét azzal, hogy Vitézy tévesen állítja (hol?), hogy az ügy a FŐKERT illetékessége lenne. […]

Ráfestették a döglött macskára az útburkolati jelet

Mi? Hogy azt hittük, olyan csak Magyarországon fordulhat elő, hogy az elválasztósávot ráfestik a gyomra az úton? Itt a bizonyíték, hogy a nemtörődömség nem ismer határokat. Írországban egy döglött macskára húzták rá az útburkolati jelet. Fotó: Animal Help Net Kerry

Miért teker körbe szalaggal az önkormányzat lassan egy egész teret Budapesten?

Egy Járókelőre érkező bejegyzésre hívnám fel szíves figyelmüket: Nagy László fotója. Lassan az egész teret bekordonozzák, lezárják, beszalagozzák! Mikor állítják helyre a normális állapotokat??? Úgy néz ki, mintha valaki tönkre akarná tenni a környéket! Írja egy feldúlt felhasználó, akinek látszik, hogy nem csak a kordonok, a szökökút köré tekert szalagok is igen erősen szúrják a szemét. […]

Ha megnyomom a kapcsolót, az egész kereszteződés megszólal

A vakoknak 4000 forintért kell távirányítót venniük ahhoz, hogy használni tudják a hangjelzéses kereszteződéseket. A Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesületének XI. kerületi csoportja hívott meg minket egy akadálymentességgel foglalkozó workshopra szerdán, ahol a vakok és gyengénlátók városi közlekedése volt a téma. Ne akarjunk mindenáron segíteni Nemes Szabolcs előadása. Fotó: Balog Árpád. A látássérültségnek több fokozata […]

Falnak vezetik a vakokat egy budapesti utcában

A 8. kerületi Práter utcában készült a kép. A párhuzamos vonalak a haladás irányát jelzi a vakoknál, idézzük a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének ajánlását a az akadálymentesítő eszközök, azaz a vezetősávok kialakításánál: „Erre haladhatsz biztonságosan” jelentéssel bíró vezetősáv: A haladás irányával párhuzamos, legalább 30-40 mm széles bordázatú felület Tudtunkkal jelenleg is ez van használatban, ezért […]

Nagyon fontos városi netes dolgok zajlanak a világban

A Google elkezdett városfejlesztés témában nyomulni, közben optikai kábelt fektetnek Angyalföldön. Júniusban elindítottak egy startupot Sidewalk Labs néven. A cég ügyvezetője Dan Doctoroff, aki korábban a Bloomberg ügyvezetője és New York város gazdasági fejlesztésért és újjáépítésért felelős főpolgármester-helyettese volt. Az indulásról megjelent sajtóközleményben Larry Page, a Google ügyvezetője arról áradozik, milyen izgalmas, hogy a városlakók problémáit […]

Újabb köztéri beavatkozást találtunk

Ezúttal a Kazinczy utca és a Dob utca sarkán a VII. kerületben. Valaki kivájta néhány kockakő belsejét, és LED-ekkel rakott ki egy feliratot. Sickratman slágerének címe az utcasarkon valakinek annyira szúrta a szemét, hogy az egyik szót már le is kapcsolták.