Szerző: jarokelo kata

Káosz a szociális és a lakhatási ügyek frontján

A Járókelőnél gyakran panaszkodunk egymásnak ellenmondó szabályokra vagy tisztázatlan illetékességi körökre egy-egy problémás jelzés apropóján. Egyszerűbben mondva arra, amikor egymásnak passzolgatják a forró krumplit a főváros cégei és a kerületek, így végül bárki, aki tehetne valamit a megoldásért, inkább mímelt tanácstalansággal széttárja a karját – a kátyúk pedig megállíthatatlanul szaporodnak. Bizonyos szakaszokon holdfelszíni viszonyokat eredményezve.

Iskolába küldjük a ferihegyi liftet

Úgy esett, hogy a sokak által sokat kárhoztatott Ferihegy vasúti megállóhely nem működő felvonóiról éppen hat éve kaptuk az első panaszt a Járókelő oldalán. Ehatároztuk tehát, hogy mivel a mi számításaink szerint éppen elérte az iskolaérett kort, első osztályba küldjük a működésképtelen felvonót.

Nézd meg ezt a járdafoglaló parasztparkolás galériát!

Véget ért az #autómentesaugusztus nevű kezdeményezés. A látszólag teljesen eredménytelen kezdeményezést sokkoló gyűjteménnyel zárjuk. A képeket elnézve nehéz lenne azt mondani, hogy Budapest olyan hely, ahol egyformán kellemes és biztonságos a közlekedés bármilyen járművel, vagy akár gyalog. Mindent az autók uralnak.

Kutyák a városban. Nézegess négylábú járókelőket!

A sok városjárós, közterületi problémával foglalkozó poszt után itt egy habkönnyű élmény minden kedves rajongónknak. Az év legcukibb városi témájú tartalma minden bizonnyal Emil Chalhoub sorozata, a gazdájukkal közlekedő vagy éppen a gazdikra várakozó városi kutyákról.

Pusztulnak a városban a gesztenyefák és ez még csak a kezdet

Lesz-e gesztenyefa a jövő Budapestjén? Mi az a villámárvíz és kell-e félni egy esetleges tűzvésztől Magyarországon? Mit tehet egy város vezetése a klímavédelemért és mit tehet a lakosság? Egyáltalán hogyan változik az élet a világ városaiban az éghajlatváltozás hatására? Túlélő városok, városi túlélők. Interjú Ürge-Vorsatz Diána klímakutatóval, a Közép-Európai Egyetem professzorával, a Kormányközi Klímavédelmi Testület […]

Közösségi röpihálót kapott tőlünk a Városliget

Aki tudja, hogyan működött korábban a városligeti strandröplabda-pálya, annak ez minden magyarázat nélkül is éppen elég jó hír. Aki nem, annak most elmondjuk az előzményeket és azt, hogy miért is örülünk mi ennek annyira.

Veszprém bemutatja: virágok és fenntarthatóság a városi kertészetben

Hogy mi a közös a londoni Olimpiai parkban és Veszprémben? Hát persze hogy az extenzív és intenzív gyepfelületek megkülönböztetése. De mit is jelent ez pontosan? És mire jó mindez a gyakorlatban? A XXI. századi város parkfenntartási kihívásairól beszélgettünk Pernesz Kata tájépítészmérnökkel, a veszprémi VKSZ Zrt. munkatársával.

Ismerd meg a Járókelő futócsapatát!

Lassan azt mondhatnánk: nincs valamirevaló civil szervezet futócsapat nélkül. A mozgás a városban is fontos és jó dolog. És ha egy jó ügy érdekében fut egy közösség, az még jobb. Nyilván elfogultak vagyunk, de nekünk a Járókelő futócsapata a legkedvesebb. Ismerd meg őket! 

A cél: egy új demokráciához adni útmutatót

A Social Design Cookbook tucatnyi sikeres projektet vizsgálva szeretne segédletként szolgálni azoknak, akik közösségeket hoznának létre, egy számukra fontos társadalmi ügy érdekében.