Archívum
- Home
- Archívum
Házi komposztálási program határidő a 18. kerben!
Idén tavasszal ismét lehetőség adódik, hogy komposztáló ládára pályázzatok a XVIII. kerületi önkormányzatnál a házi komposztálási program keretében.Információink szerint a beérkezett pályázatokat nyár közepén bírálják – ahol súllyal bír a beérkezés időpontja is -, és szeptembertől kezdik meg a ládák kiosztását. A telek nagyságához igazodva 800, illetve 900 literes tárolókról van szó, előbbiek műanyagból készülnek, míg […]
Oda is kell egy zebra!
“Egy átlagos állampolgárnak még akkor sem, ha tudja, hová kell fordulnia, még akkor sem kötelessége hivatalról hivatalra végigjárni ezeket a lépcsőket”
Így kell 18 nap alatt gördeszkapályát építeni
7Hills – How volunteers built a skatepark in 18 days from 7iber dot Com on Vimeo. A jordániai Ammánban 20 ezer dollár adományból építettek belga, brit, dán és jordán önkéntesek skateparkot 18 nap alatt. A 7Hills pálya épüléséről a 7iber készített videót.
Szegények és szupergazdagok a londoni piros metrón
Most, hogy állítólag London a második legnagyobb magyar város, érdemes megnézni, milyen az a hely, amihez a hazalátogató, vagy hazaköltöző honfitársak hasonlítják Budapestet. A norvég Aftenposten napilap a londoni piros metróvonalat, a Central line-t mutatta be hétvégi cikkében, felhívva a figyelmet arra, hogy a várost nyugat-keleti irányban átszelő vonal milyen szépen megmutatja, mekkorák a társadalmi […]
Ha egyenes az út, rögtön megy a száguldozás?
Egy tiszaújvárosi lakostól kaptuk az alábbi képeket egy veszélyes zebráról. Csaba állítása szerint az egyenes úton az autósok 70-80 km/órával hajtanak végig, ami rendkívül balesetveszélyes. Tiszteletem, Most olvastam egy szomorú cikket(http://totalcar.hu/magazin/kozelet/2015/02/13/nem_haragszom_de_elutottel/ ) és ezzel kapcsolatban lenne kérdésem. Itt ahol élek, Tiszaújvárosban is talalható ilyen, szerintem elég veszélyes zebra. (A Szemere Bertalan utca és a Lévay […]
Járókelő 2014 beszámoló
A Járókelőt 2012 októberében indítottuk el, Barkóczi Dáviddal és Balog Zsolttal, hogy egy olyan közösséget hozzunk létre a budapestiekből, akik nem csak méltatlankodnak, mikor látnak egy problémát az utcán, hanem jelzik is az illetékeseknek, hogy valami nincs rendben. 2013 volt az első teljes év, amikor működtünk, azóta tucatnyi önkéntes csatlakozott a csapathoz, ügykezelők, programozók, de […]
Másfél millió séta, futás és biciklizés egy térképen
1,5 millió séta, futás és biciklizés adatát jelenítette meg térképen a Mapbox térképező alkalmazás egyik fejlesztője. Az adatok a RunKeeper nevű mobil alkalmazásból származtak, ez a mobil app segít az embereknek abban, hogy egészséges, sportos életmódot folytassanak az eredményeik mérésével és különböző teljesítménycélok kitűzésével. A rózsaszín csíkok a rövidebb utakat, sétákat, futásokat jelölik, a narancssárgák a […]
BKK előtt és BKK után: örökre a kerékpárúton maradhat a titokzatos hirdetőoszlop?
2013 májusa óta keressük azt az illetékest, aki végre elmozdítja a kerékpárút felét elfoglaló oszlopot. 2013 májusában érkezett a kérdés a jarokelo.hu-ra, hogy miért van a Szent Gellért rakparton (azóta Gróza Péter rakpart) egy hirdetőoszlop, amely a kerékpárútnak a felét elfoglalja. Ekkor kezdődött el a pingpongozás, mert: – az oszlop kihelyezésére az I. kerület […]