Ami az egyikünknek akadálymentesítés, a másikunknak lehet, hogy éppen akadály – interjú Babits Bernadettel
- Home
- Ami az egyikünknek akadálymentesítés, a másikunknak lehet, hogy éppen akadály – interjú Babits Bernadettel
Járókelő Blog
Hírek, olvasnivalók városokról és a Járókelőről, nemcsak városlakóknak.
Még többet szeretnél belőlünk? Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Ami az egyikünknek akadálymentesítés, a másikunknak lehet, hogy éppen akadály – interjú Babits Bernadettel
Babits Bernadettet, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) rehabilitációs környezettervező szakmérnök munkatársát kérdeztük a városi akadálymentesítés kihívásairól a Járókelő weboldalának digitális akadálymentesítése kapcsán.
Az MVGYOSZ munkatársa vagy rehabilitációs környezettervező szakmérnökként. Mit jelent pontosan ez a szakértelem?
A rehabilitációs környezettervezők posztgraduális képzés keretein belül szerzik meg a végzettségüket és ennek birtokában gyakorolhatják a szakmát az egyenlő esélyű hozzáférés és az egyenlő bánásmód elősegítése (közismertebb, régi nevén: akadálymentesítés) terén.
Legtöbbünk mérnök alapvégzettségű, de akadnak orvosi, jogi és egyéb szakmából érkező kollégáink is. A “Design for All” (nyers magyar fordításban: tervezés mindenkinek) elve mentén olyan fizikai és infókommunikációs környezet megteremtésében segítjük a megrendelőket, beruházókat, mérnököket, kivitelezőket és üzemeltetőket, amelyet a társadalom széles rétege igénybe tud venni. A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) Akadálymentesítési Munkacsoportjában betöltött szerepem specifikusaelsősorban a látássérült (vak, alig- és gyengénlátó) személyek számára szükséges egyenlő esélyű hozzáférés megteremtésében működöm közre.
Kollégáimmal együttműködve térítéses szolgáltatás keretein belül tanácsot adunk a beruházások résztvevőinek ahhoz, hogy a végeredmény a jogi elvárásoknak megfelelően, a szabványok betartásával, a fogyatékossággal élő személyek igényeit is figyelembe véve, jól valósulhasson meg.
2021 óta erősíted az MVGYOSZ akadálymentesítési munkacsoportját. Mi az a feladat vagy projekt az elmúlt évekből, amire a legbüszkébben emlékszel vissza, és miért?
2025 márciusában jelent meg az MVGYOSZ útmutatója kifejezetten a taktilis burkolati jelzések (TWSI) kialakításáról és használatáról. Ez az útmutató több, mint 100 oldalon foglalkozik azzal, hogy az akadálymentes környezet kialakítása során a jogszabályoknak és szabványoknak való megfelelést a látássérült személyek számára milyen eszközökkel lehet megvalósítani kifejezetten a taktilis padlóburkolati jelekre koncentrálva. Ez az útmutató több, mint másfél éven keresztül készült, összefogásban az MVGYOSZ Tagegyesületeivel, a látássérült személyek elemi rehabilitációját támogató szakemberekkel, a MÁV és BKK képviselőivel,valamint a rehabilitációs mérnöki szakmával.
Az elkészítés során nem csak a szakmai egyeztetéseken vettem részt, hanem kivettem a részemet a szövegezésből és az összes ábraanyagot én készítettem. Az útmutató kidolgozása során alapvetés volt a hatályos jogszabályi és szabványi környezetnek való megfelelés, illetve az, hogy az anyag információkat nyújtson a látássérült személyek tájékozódásának és közlekedésének sajátosságairól, amelyek megértésével a taktilis burkolatok alkalmazására vonatkozó jogi és szakmai elvárások is érthetőbbé válnak.
A gyakorlati kérdések megválaszolása érdekében igyekeztünk a lehető legtöbb megoldást felvázolni, ami egy taktilis padlóburkolati jelrendszernél a tervezés és kivitelezés során szóba kerülhet. Büszke vagyok arra, hogy ezáltal olyan hiánypótló dokumentum keletkezett, mely mindenki számára közérthetően, illusztrálva mutatja be a látássérült személyek tájékozódásához szükséges alapvető elemek, a taktilis padlóburkolati jelrendszer kialakítását.
Mivel foglalkozik pontosan a munkacsoport a mindennapokban? Hogy néz ki nálatok egy átlagos kedd: tervezőasztal mellett keresitek a legjobb megoldást, területi bejárásokra jártok, jogszabályokat egyeztettek vagy más fogyatékossággal élő személyeket képviselő szervezetekkel beszélgettek a lehető legjobb megoldásokról?
Az MVGYOSZ Akadálymentesítési Munkacsoportjának feladata sokrétű. Ollé-Németh Orsolya szakmai vezető fogja össze a csapatunkat, amelyet két kollégámmal – akik akadálymentesítési referensek -, Erhart Péterrel és Benedek Zoltánnal együtt alkotunk. Vannak olyan feladatok, amelyekhez nem szükséges mérnöki közreműködés, ezeket vezetőnk és kollégáim végzik el. Ilyenek elsősorban a digitális akadálymentesítéssel, pl. weboldalak, mobiltelefonos applikációk, hangjelzést adó eszközök, stb. kapcsolatos szakmai kérdések, tesztelések.
Amikor kifejezetten mérnöki érintettségű szakkérdés érkezik hozzánk, mindig jelen vagyok a munkában. Nincs olyan, hogy átlagos kedd, a munkavégzésünk attól függ, hogy épp milyen megkeresés érkezik hozzánk, az ehhez tartozó feladatokat végezzük el. Honlapunkon keresztül érkeznek kérdések, segítségkérések, melyek egy részét e-mailben vagy telefonon meg tudjuk válaszolni, más részét pedig a kérdés feltevőjével együtt vitatjuk meg, akár az érintett helyszínen, akár személyesen a nemrég felújított gyönyörű székházunkban, akár online meeting formájában.
A lakossági megkeresések általában a látássérült személyek környezetével kapcsolatos problémák megoldására vonatkoznak, ilyenkor szervezetként felvéve a kapcsolatot az illetékesekkel, közösen jutunk mindenki számára optimális végeredményre. Gyakran keresnek bennünket mérnökök, akik egy-egy konkrét projekt kapcsán várják állásfoglalásunkat, tanácsunkat. Beruházói- üzemeltetői megkeresésünk is volt már, egy irodaház akadálymentesítése kapcsán, aminek különösen örültünk, mert a munkáltató látássérült személy foglalkoztatására irányuló kérésének tehettünk eleget, szaktanácsadásunkkal segítve elő, hogy 4 látássérült munkavállalót foglalkoztathasson.
A konkrét szaktanácsadáson kívül képezzük tagegyesületeinket, előadásokon veszünk részt, tartjuk a kapcsolatot a mérnökökkel és nagyberuházókkal, szakmai fórumokat szervezünk. Természetesen a társszervezetekkel is tartjuk a kapcsolatot: öt nagy országos fogyatékosságügyi érdekképviseleti szervezetnek van egy közös akadálymentesítési munkacsoportja, ezen belül, havi rendszerességű és ad hoc értekezleteken vitatjuk meg azokat a kérdéseket és felvetéseket, amelyek valamennyi fogyatékossággal élő személyt érintik, vagy éppenséggel arra irányulnak, hogy az egyik csoport számára készülő pozitív megoldás a többieket ne hozza nehéz helyzetbe, ne rekessze ki egy konkrét termék vagy szolgáltatás használatából.
Sokan nem is gondolnak rá, de ami az egyik fogyatékossággal élő embernek segítség, az a másiknak akár akadály is lehet. Tudnál mondani néhány izgalmas vagy meglepő példát erre a „tervezői sakkjátszmára”?
Tipikus példa erre a mozgássérült személyek érdeke és a látássérült személyek igénye közötti ellentmondás. A mozgássérültséggel élő személyek számára a magasságkülönbségek áthidalása lépcsőmentességet kíván. A látássérült személyek viszont a magasságkülönbségek alapján is tájékozódnak például utcai környezetben, ahol a kiemelt járdaszegély talppal / fehérbottal történő érzékelése segít nekik a biztonságos járdán maradni, hogy egészen pontosan tudják, hol lépnek le az úttestre, ahol fokozott figyelemmel haladhatnak csak tovább a biztonság érdekében.
Amikor a mozgássérültséggel élő emberek igényeit kielégítve a járdaszegélyeket elkezdték lesüllyeszteni, elősegítve számukra az úttesten történő átkelést, akkor szembesültek a szakemberek a látássérült személyek problémáival, vagyis hogy ezzel a süllyesztéssel viszont ők nem észlelik, hogy mikor sétálnak már az úttesten úgy, hogy közben észre sem vették, hogy elhagyták a járdát.
Erre nyújt megoldást a veszélyre figyelmeztető taktilis jelzés, amit a járdasüllyesztéseknél láthatunk most már országszerte, a felületén csonkakúpokkal vagy gömbsüvegekkel. Ez a taktilis burkolati jelzés figyelmezteti a látássérült személyt arra, hogy veszélyhez, pl. gyalogátkelőhöz vagy lépcsőhöz érkezett, és innentől fokozott óvatossággal haladjon tovább. Így lett biztosított a mozgássérültséggel élő emberek úttestre történő lejutása és a látássérült személyek figyelmeztetése együttesen.
Ha egy közterületi felújításnál vagy új épületnél nem hívnak el időben szakértőt, mi az a leggyakoribb hiba, amit utólag már csak méregdrágán vagy sehogy sem lehet javítani?
A jogi szabályozás 2024-ben szigorított az egyenlő esélyű hozzáférés és egyenlő bánásmód megteremtése érdekében: már a kivitelezési tervdokumentáció készítésekor kötelező bevonni rehabilitációs környezettervezés területén gyakorlott szakmagyakorlót közhasználatú építmény / épület tervezésébe. Ezen kívül ugyancsak a közhasználatú építményeknél a használatbavételi engedély kiadásának feltétele a rehabilitációs környezettervezés területén gyakorlott szakmagyakorló nyilatkozata a kivitelezésről. Ezek az intézkedések segítenek a fogyatékossággal élő személyek számára az egyenlő hozzáférés megvalósításában.
Azonban a beruházások előkészítésébe, valamint korábbi tervezési fázisokba (előkészítő tanulmány, pályázati terv, koncepcióterv, vázlatterv, építési engedélyezési terv) nem kötelező bevonni szakmagyakorlót. Ha ott akadálymentesség szempontjából elcsúszik valami, akkor azt már később költséges, vagy nem is lehet javítani. Ilyen lehet az, hogy ha a beruházó egy korábbi tervfázisban meghatározta az akadálymentesség mértékét egy meglévő épület esetén, mondjuk korlátozódva a földszin területére, de kis odafigyeléssel akár a többi szint is egyenlő eséllyel hozzáférhetővé tehető lett volna, akkor a későbbi tervfázisokban ennek korrigálására már nem, vagy csak erős szándék mellett van lehetőség.
Az egyenlő esélyű hozzáférés és egyenlő bánásmód fenntartása pedig üzemeltetési feladat, amikor jellemzően már nincs jelen szakmagyakorló, sem érdekvédelmi képviseletekkel való kapcsolattartás. Ez is lehet egy hibaforrás, és megnehezítheti, vagy ellehetetlenítheti a fogyatékossággal élő személyek számára a használatot. Például ha egy közterületen létesül taktilis padlóburkolati jelrendszer, de azt nem tartják karban – nem takarítják -, vagy az esetlegesen kitört jeleket nem pótolják, akkor az már nem lesz érzékelhető a látássérült személyek számára, ezért elveszíthetik a térben a tájékozódásukat. Különösen nagy probléma ez ott, ahol a veszélyre figyelmeztető taktilis jelzés nem látja már el tovább a feladatát, mert annak célja pont a veszélytől megóvni a látássérült személyt, hiánya pedig élet- és balesetveszélyt jelent.
Ha holnaptól minden építész és várostervező hallgatónak kötelezően el kellene töltenie egy napot a városon átkelve látássérültként, szerinted hogyan változna meg a magyar építészet 10 év múlva?
Régóta vannak szemléletformáló workshopok Magyarországon is, többek között az MVGYOSZ is foglalkozik ilyen tréningek tartásával. Személyes véleményem és tapasztalatom szerint az egyén hozzáállására rövid idejű hatást fejt ki, hosszútávú hatása akkor volna, ha a mérnökök napi szinten találkoznának fogyatékossággal élő emberekkel az oktatásban hallgatótársként, vagy a munkahelyen kollégaként.
A legtöbb tervezőmérnök a képességeit tekintve nem látássérült személy, hiszen a munkánk nagyban függ a vizuális képességünktől. Ennél fogva legtöbbünk el sem tudja képzelni, hogy milyen lehet látás nélkül élni, így azt sem, hogy mire volna szüksége egy látássérült személynek, vagy hogy mondjuk a kontrasztos környezet kialakításában egy apró változtatás mekkora különbséget jelent egy alig- vagy gyengénlátó ember számára, ami egy jól látó személynek fel sem tűnik. Ezért nagyon fontos az integráció, hogy a mérnökök ne csak egy kis, az életüktől távol eső embercsoportként gondoljanak a fogyatékossággal élő személyekre, hanem közvetlen kapcsolódásokkal megértsék mindennapi életüket és nehézségeiket.
Egyelőre a szabályozási környezet gyakorlatba történő átültetésében látom a mérnök társadalom szemléletformálását, ahol számszerűsített elvárásokon keresztül ismerhetik meg az egyenlő esélyű hozzáférés és egyenlő bánásmód követelményeit.
