Megoldatlan

Sérült, gondozatlan homokzsákos gátrendszer

A Budafoki elágazáshoz közel, a Hosszú-réti patak mellett található egy hosszan felépített gát mely a patak időnkénti felduzzadása ellen védi a házakat, viszont legalább fél éve, akár évek óta hever ott gondozatlanul. Az idők múlásával a zsákok megsérültek, nagy mennyiségű homok szóródott ki, feltehetőleg a vízbe amely így csak még jobban szennyezi/Iszaposítja azt. Egyes helyeken az alattuk lévő föld süllyedése, megcsúszása miatt a zsákok is lecsúsznak.

Illetve bár nem kapcsolódik közvetlenül ehhez a gáthoz de a patak több részén is az évekkel ezelőtt felállított védő "építmények" nagy része sérült, már már elviszi a víz, így mind a 41-es villamos vonal, mind a patak szélén lévő házak veszélybe kerülhetnek a meder megerősítése nélkül.

Probléma helyszíne
Budapest XXII. kerület, Budafok-Tétény, XXII. kerület

Hozzászólások

  • Pál András hozzászólt a bejelentéshez.

    Bár lelett zárva meg nagyon régi, de csak miheztartás végett a végeredmény. Azért sokkal szebb.
  • Pál András hozzászólt a bejelentéshez.

    Bár egy régen lezárt bejelentés, de megoldottra állíható mert az utóbbi hetekben szépen felújították a helyet és pl. a homokzsákos védekezés helyett, normál beton falat húztak fel, és megcsinálták a m...
  • Pál András hozzászólt a bejelentéshez.

    Csak majd készítek még képeket.
  • Pál András hozzászólt a bejelentéshez.

    Szerintem újra be fog om jelenteni ezt az ügyet, mert egyrészről az igért "éves helyreállítás" alkalmával csak a képen látható részt állították helyre, a többi részen továbbra is a több éves szakadt z...
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Katasztrófavédelem tette ki a zsákokat.
  • Pál András hozzászólt a bejelentéshez.

    Köszi!
  • Sági Katalin hozzászólt a bejelentéshez.

    Elküldtem a z önkormányzatnak a mederrendezés szükségessége miatt, valószínűsítem hogy akkor ők lehetnek az illetékesek.
  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: XXII. kerület Budafok-Tétény Önkormányzata

  • Pál András hozzászólt a bejelentéshez.

    Hát sajnálatosan nem tudom, hogy milyen megfelelő válasz/reagálás lehetséges erre az üzenetre.
    A Csatornázási Műveket megértem, nem is tőlük várnám a megoldást. Viszont minden évben felállítani a gát
    ...
  • FCSM Fővárosi Csatornázási Művek válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Pál András Úr!

    Köszönettel vettük bejelentését, mellyel kapcsolatosan a következőkről tudjuk tájékoztatni.
    Mivel a patakmeder felszíni adottságai kedvezőtlenek és a patak partja túl alacsony
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 4. Mi ez?

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: FCSM Fővárosi Csatornázási Művek

  • Pál András bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Megoldott
    1
    Megoldott
    1

    Bálványfák

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: XXII. kerület Budafok-Tétény Önkormányzata
    Hajó utca (XXII. kerület, Budafok-Tétény)
  • Válaszra vár
    3
    Válaszra vár
    3

    Gondtalanul cseperedik

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Sleepy Claus
    Illetékes: XXII. kerület Budafok-Tétény Önkormányzata
    Rózsakert utca (XXII. kerület, Budafok-Tétény)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Kisajátított közterület?

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: XXII. kerület Budafok-Tétény Önkormányzata
    Diótörő utca (XXII. kerület, Budafok-Tétény)
  Vissza az oldal tetejére