Megoldatlan

Büszkeségünk a KöKi!

Anonim Járókelő

Admin frissités:
"Kérem az illetékesekkel az alábbit is közölni, köszönöm!

Azt kellene megérteni és megértetni az illetékesekkel, hogy a bejelentő nem csak arról panaszkodik, hogy miért nincsenek a hulladékgyűjtők ürítve és felseperve. Egy üzemeltetés nem csak ebből áll! A probléma sokkal komplexebb (tervezés, kivitelezés, üzemeltetés, felhasználók kultúrája). Kezdjük egy kicsit a tervezésnél és kivitelezésnél, mert ezek kódolják az üzemeltetés problémáját is. Csak néhány gondolat:

1. A taktilis útburkolati jelzések közül szerintem a csomóponti jelzéseket egytől egyik kilopták (csíkozások összeérnek, ott pontozott kő kellene, hogy legyen). Én láttam, amikor anno ezeket egy Bobcat vitte, még le is fényképeztem, valahol talán megvan a kép is), tehát megvolt, csak nem építették be.

2. Kivitelezésnél leginkább az útburkolaton látszott, hogy nem megfelelően készült a fugázás. Minden bizonnyal besepertek valamennyi homokot, de a további lépések elmaradtak. Ha egy kivitelező nem ismerné a megfelelő lépéseket, akkor rá kell Guglizni, illetve nem elvállalni a munkát! Tehát több centiméter mélységben álltak üresen a fugák, nyilván kispórolták (= kilopták) az anyagot és elspórolták a munkát. Ez nyilván valóan a kivitelező hibája, illetve ugyanilyen mértékben annak, aki a műszaki átvételt végezte és befejezetlen aljamunkát vett át. Ez kódolta magában azt, hogy az üres fugák legrosszabb esetben a burkolat, a térkövek elmozdulását fogják hozni, kevésbé súlyos esetben szépen fokozatosan egy undorító csikk és hulladék alapú szenny tölti fel a fugákat, ez több, mint valószínű, hogy nem így szerepel a tervdokumentációban. Ez utóbbi teljes egészében meg is történt.

3. Az útburkolat szélén elhelyezett, egyébként professzionális beton résfolyóka olyan helyre való, ahol kulturáltan viselkednek (nem dobálnak bele csikket - ott, ahol egyébként tilos a dohányzás-, illetve egyéb hulladékot) és / vagy rendszeres és megfelelő takarítás történik (a sepregetés ez esetben semmiképpen nem nevezhető megfelelőnek). Ez utóbbiról az átadási dokumentumokban kell utasításokat adni az üzemeltetésre vonatkozóan (TMK). A folyókák problémája kiterjed a bejelentő által fényképeken mutatott egyéb „normál” folyókákra is, ott pontosan ugyanez a probléma ismétlődik.

4. Nem normális az, hogy valaki úgy tervez egy nagy forgalmú intermodáslis központban egy buszmegállóban falfelületet, hogy arra diszperziós falfesték kerül az útburkolati szinttől. Ez természetesen az első naptól kódolta azt, hogy úgy nézzen ki az egész terület, ahogy most kinéz.

5. Dohányzás: egyik legnagyobb probléma a dohányzás. Odáig már eljutottunk, hogy járműveken (busz, metró, villamos, troli, vonat, repülő) talán lassan senki nem csak hogy rá se gyújt, de fel sem merül az, hogy ezt meg lehetne tenni. Önmagában ez is egy nagy vívmány, de nem elégséges. Nyilván való, hogy a sok dohányos (a dohányzás fizikai-, pszichés-, "szociális" hozzászokásból álló függőség, így ezt egy tábla sajnos nem állítja meg…), aki „hosszú” metró / vonat út után érkezik a buszokhoz, azonnal rágyújt. Szép dolog megtiltani a dohányzást, egyszerűnek is tűnik, de ez nem oldja meg a dohányosok problémáját, nem fognak nem rágyújtani, ha annak tilalmára csak egy tábla utal. Ezt a problémát valószínűleg csak tervezéssel, néhány dohányzóhely hivatalos kijelölésével lehet / lehetett volna megoldani / a problémát enyhíteni.

Üzemeltetés:

1. Sajnos az, aki jóhiszeműen veszi igénybe az intermodális központot (utazik, átszáll, nem szemetel, nem dohányzik, nem dobálja el a csikket, nem vizel oda (bárhova), nem tartózkodik életvitel szerűen ott, nem a tűzcsapszekrényben tárolja a pálinkát, stb…) nem sokat érzékel az állítólagos mindennapi takarításból, hacsak nem kora reggel érkezik (néha 5:30 körül járok ott, akkor ténylegesen jobb a helyzet). Egyrészt a hulladékgyűjtők kapacitása nem elégséges, másrészt a takarítás egy ilyen helyen nem csak a sepregetésből és a hulladékgyűjtők ürítéséből kellene, hogy álljon!!! Ez nem távolítja el azt a szennyet, amit bejelentő az ad-hoc készített képeken bemutat. Ehhez sokkal komolyabb takarításra (pl. professzionális nagynyomású mosó) lenne időszakosan szükség. A túlfolyó hulladékgyűjtők problémájára három lehetséges megoldás van: 1. nem termelünk annyi szemetet (sajnos ezt üzemeltetési szinten nem fogja senki megoldani), 2. gyakoribb hulladék gyűjtő ürítés. 3. több nagyobb hulladékgyűjtő kihelyezése.
2. Viselkedés, szankciók. Míg az előbbi van, az utóbbi nincs. Aki rendszeresen itt jár, annak sajnos nem kell bemutatni azt, hogy a mellékelt képek milyen „viselkedés” eredményei (dohányzás, szemetelés, életvitelszerű közterületen tartózkodás, annak összes tartozékával). Én 1980 óta, a Kőbánya-Kispest (vég)állomás megépítése óta rendszeresen, napi szinten itt közlekedek, így a 38 év alatt sok mindent láttam már. Egy dolgot nem. Nem láttam köztereseket, legfőképp az új központban nem, soha, egyetlen egy alkalommal sem. Soha, semmikor senki nem figyelmeztetett senkit sem arra, hogy dohányozni és szemetelni tilos. Ennek megfelelően történik a dohányzás és a szemetelés, mint egy szinte természetes cselekedet. A Terminál ajtajai előtt közvetlenül mutatnak erre vonatkozólag legjobb példát a biztonsági őrök és az ott dolgozót, akik ott dohányoznak és azt is el lehet képzelni, hogy mitől fekete színű mindenhol a téglafal…

Ezt a gondolatmenetet sajnos oldalakon keresztül lehetne folytatni.

Tisztelettel:
Szelényi Dániel"

Ez mi? Tenném fel ezt az egyszerű kérdést.

Az ország kicsiben, az üzemeltetési, karbantartási kultúra tökéletesen hazai példája Kőbánya-Kispest végállomás.
Drága illetékesek, Önök szerint ez így teljesen rendben van? Mikor volt itt utoljára alaposan kiganézva? Mikor voltak a falak portalanítva, tisztasági festés mikor volt? Mert nem úgy van az, hogy átadjuk és akkor amíg nem hullik szét, elvan az. Nem. Otthon is ilyen állapotban, ilyen körülmények között élnek?

Undorító az egész. Nem érdekel kinek az illetékessége, jó lenne végre összekapniuk magukat, ha már az átadás óta eltelt évek során nem sikerült. Javaslok egy helyszíni bejárást is, mert szerintem sok illetékes vezetőnek fogalma sincs róla milyen állapotok vannak itt. Ami leginkább nem érdekel az az egymásra mutogatás. Volt pár év, hogy tisztázva legyenek a tulajdonviszonyok. Az megint más kérdés, hogy miként fordulhat elő, hogy úgy adnak át valamit, hogy nincs meg a terület kezelője?

Takarításra, fertőtlenítésre, festésre fel!

Probléma helyszíne
Budapest V. kerület, Belváros-Lipótváros, Ferihegyi Repülőtérre vezető út

Hozzászólások

  • g g lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Nem érkezett elég információ a bejelentőtől.

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Lehet lezárni megoldatlannak, mert a folyamatosan a retekben úszik az egész végállomás. Lesz majd egy másik bejelentés, kérdésekkel tele... ;)
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Hazudnak.
  • Bardócz Csaba megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megerősítésre vár"-ra.

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Ez a válasz színtiszta hazugság.

    :(
  • Lukács Máté megváltoztatta a bejelentés kategóriáját ""-ról "Szemét"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Ügyszám: 0038/0020136/2018
    budapest@jarokelo.hu

    Tárgy: tájékoztatás

    Tisztelt Cím!

    Társaságunkhoz érkezett "Bejelentés a www.jarokelo.hu oldalról (31704)" tárgyú elektronikus levelükkel kapcsolatban
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Lukács Máté hozzászólt a bejelentéshez.

    A bejelentő a KÖKI-ről, mint Kőbánya-Kispest állomásról ír, nem pedig a KÖKI terminálról, mint bevásárlóközpontról, ami a KÖKI, mint csomópont után kapta nevét.
  • Karikás András hozzászólt a bejelentéshez.

    Ugyanis ha a KÖKI bevásárlóközpontról és környékéről, akkor ahhoz a BKK/BKV-nak semmi köze!
    https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%B6Ki_Termin%C3%A1l
  • Karikás András hozzászólt a bejelentéshez.

    T. Adminok! A címben a KÖKI szerepel (bevásárlóközpont) , a képek és a leírás a Kőbánya -Kisopest páyaudvarról ír. Melyikről van szó?
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt www.jarokelo.hu Csapata!

    Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy levelüket érkeztettük az FPH_KOZP-70445/2018-as érkeztetőszámon és továbbítottuk a Főpolgármesteri Hivatal Városigazgatóság Főosztál
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 2. Mi ez?

  • Lukács Máté elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Főváros Önkormányzata

  • Lukács Máté megváltoztatta a bejelentés illetékesét "BKK Budapesti Közlekedési Központ"-ról "Budapest Főváros Önkormányzata"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Ügyszám: 0038/0020136/2018
    budapest@jarokelo.hu

    Tárgy: tájékoztatás

    Tisztelt Cím!

    Társaságunkhoz érkezett "Bejelentés a www.jarokelo.hu oldalról (31704)" tárgyú elektronikus levelükkel kapcsolatban
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 2. Mi ez?

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés leírását "Ez mi? Tenném fel ezt az egyszerű kérdést. Az ország kicsiben, az üzemeltetési, karbantartási kultúra tökéletesen hazai példája Kőbánya-Kispest végállomás. Drága illetékesek, Önök szerint ez így teljesen rendben van? Mikor volt itt utoljára alaposan kiganézva? Mikor voltak a falak portalanítva, tiszt...

  • Szelényi Dániel hozzászólt a bejelentéshez.

    Kérem az illetékesekkel az alábbit is közölni, köszönöm!

    Azt kellene megérteni és megértetni az illetékesekkel, hogy a bejelentő nem csak arról panaszkodik, hogy miért nincsenek a hulladékgyűjtők ürí
    ...
  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: BKK Budapesti Közlekedési Központ

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Budapest Főváros Önkormányzata"-ról "BKK Budapesti Közlekedési Központ"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    ** High Priority **

    Tisztelt Bejelentő!

    Köszönjük megkeresését.
    Tájékoztatjuk, hogy a bejelentésben megjelölt helyszínen a
    hulladékgyűjtők kiürítését elvégezték és a továbbiakban is minden
    munkanapo
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 4. Mi ez?

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.


    Tisztelt Cím !

    Ezúton tájékoztatom, hogy levelét érkeztettük az FPH_KOZP- 57962 /2018-as érkeztetőszámon és továbbítottuk a Főpolgármesteri Hivatal Városigazgatóság Főosztálya részére.

    Tisztelette
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 4. Mi ez?

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Főváros Önkormányzata

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés illetékesét "BKM Budapesti Közművek FKF"-ról "Budapest Főváros Önkormányzata"-ra.

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: BKM Budapesti Közművek FKF

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    1
    Válaszra vár
    1

    Telefosott használaton kívüli lejáró

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Főváros Önkormányzata
    Margit híd, budai hídfő H (II. kerület)
  • Megoldásra vár
    2
    Megoldásra vár
    2

    Döglött patkány a járdán

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Főváros Önkormányzata
    Ferenc tér (IX. kerület, Ferencváros)
  • Válaszra vár
    3
    Válaszra vár
    3

    Évek óta megtelt csikktartó

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Főváros Önkormányzata
    Üllői út (VIII. kerület, Józsefváros)
  Vissza az oldal tetejére