Megoldatlan

Egyirányú szűk utcában két oldali parkolás problémája- IV. ker. Bp. József Attila utca 44-60.

A tárgyban szereplő utcában lakom, a házunkkal szemben van az Árpád úti SPAR és a ROSSMANN lerakodó helye, valamint ebben az utcában van egy Pelenka nagykereskedelmi központ is. Ezek miatt elég nagy és gyakori a kamionos/teherautós forgalom. Mivel egyirányú ez az utca, elég szűkös is. A gondom az lenne, hogy mindkét oldalon engedélyezett a parkolás az autók számára, emiatt amikor kamionnal vagy teherautókkal jönnek árufeltöltés miatt, folyamatosan centizniük kell a sofőröknek. Nem egyszer teljesen el is akad az utca, feltartva ezzel a forgalmat. Így azok sem tudnak bejönni az utcába akik itt laknak, és esetleg van mélygarázsuk, ahová be tudnak állni. A megnövekedett forgalmat és parkolási kedvet az is növeli, hogy az Újpest Központ metró megálló van az utca elején, így aki messzebbről vagy másik városból jár dolgoni, nem egyszer itt teszi le az autóját, mert a belvárosban fizetni kell a parkolásért, illetve nagyobb kihívás, mint Újpesten. Illetve az utca végében az Újpesti Piac van, ahol már fizetni kell a behajtásért, melyet sokan megspórolnak és ugyanúgy ebben az utcában parkolnak le, amíg vásárolgatnak a piacon.
Ezek miatt az utcában folyamatosan, mindkét oldalon parkoló autók állnak. Amit szeretnék elérni, hogy csak az egyik oldalon állhassanak parkoló autók ebben az utcában, mivel így a SPAR, ROSSMANN, Pelenka nagyker árufeltöltése is gördülékenyebb lenne, de még a szemétszállítók és az utcában lakók élete is könnyebbé válhatna.
Sajnos a kép nem adja vissza a napi problémát, de ha szükséges próbálok olyankor és úgy képet csinálni, amikor centizi a kamion a helyet, vagy el is állja az egész utcát.

Probléma helyszíne
Budapest IV. kerület, Újpest, József Attila u. 50

Hozzászólások

  • Járókelő Adminisztrátor lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Megoldhatatlan.

  • Ruszin Renáta hozzászólt a bejelentéshez.

    Sajnos a piacon épített parkoló bevezetésével sem oldódott meg az ügy.
  • Ruszin Renáta visszajelzésére vár.

  • Ügykezelő Járókelő megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő, Tisztelt Járókelő!

    Ahogy Önök is bizonyára tudják, az Újpesti központi részein mutatkozó, fokozódó parkolási igények kezelésére, hamarosan bevezetésre kerül a díjfizető parkolási
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: IV. kerület Újpest Önkormányzata

  • Ruszin Renáta hozzászólt a bejelentéshez.

    Sajnos eddig még nem történt semmi.
    De van egy viszonylag friss élményem. A tegnapi napon megint volt egy problémás ügy, amikor nem fér el egy kamion a parkoló autóktól (akik nem álltak teljesen a sz...
  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megerősítésre vár"-ra.

  • Matók Ágnes hozzászólt a bejelentéshez.

    Kedves Bejelentőnk! Történt fejlemény a bejelentéssel kapcsolatban?
  • Kovács Vanda hozzászólt a bejelentéshez.

    Majd ha bevezetik végre a parkolási díjat Újpest központban és környékén, akkor talán lesz megoldás a problémára. Addig szerintem semmi nem fog történni. A tisztelt bejelentő arra ne várjon hogy az eg...
  • Sági Katalin elküldte az ügyet az illetékesnek: IV. kerület Újpest Önkormányzata

Hasonló bejelentések

  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Lekopott festés

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: IV. kerület Újpest Önkormányzata
    Megyeri út (IV. kerület, Újpest)
  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Parkolás a járdán - Újpest

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: IV. kerület Újpesti Önkormányzati Rendészet
    Hajló utca (IV. kerület, Újpest)
  Vissza az oldal tetejére