Megoldatlan

Minőségi problémák a felújított kerékpáros infrával a Könyves Kálmán körúton

Anonim Járókelő

Örömmel láttam, hogy sok bejelentés után, végre felújították a Könyves Kálmán körúton lévő kerékpáros infra egyik legrosszabb állapotban lévő részét. Külön jó pont, hogy a viacolort aszfaltra cserélték.
Elmentem megnézni és a következő problémákat láttam:
- már kb 1 hónapja leaszfaltozták, de még mindig nincs behajtásgátló oszlop, így a szállítók továbbra is simán beparkolnak és teszik tönkre az utat, pont mint eddig
- két kis közműfedél van a szakaszon, az egyiknek már most beesett a teteje, a másik pedig nincs szintben az aszfalttal, konkrétan egy kis gödörben van és már most morzsolódik körülötte az aszfalt
-a leterített aszfalt nincs rendesen tömörítve, kisebb folytonossági hiányok láthatóak az amúgy is porózus felülten, az ezekben megálló és megfagyó víz egy-két év múlva kátyúkat fog okozni
- az útfelület hullámos, igaz ez annyira nem zavaró, csak slendrián munkára utal, talán ezért is van az aszfalt a szegélyköveknél össze-vissza (értsd vagy túl lóg vagy rálóg a szegélykőre)
- több helyen morzsolódik az aszfalt

Ezek alapján remélem, hogy ez még nem az átvett, kész út.

Probléma helyszíne
Budapest IX. kerület, Ferencváros, Könyves Kálmán krt. 5

Hozzászólások

  • Az adminisztrátor lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Nem érkezett a bejelentőtől visszajelzés.

  • Anonim Járókelő visszajelzésére vár.

  • Györkös Attila hozzászólt a bejelentéshez.

    Szerintem ez is egy jó megoldás. https://www.youtube.com/watch?v=M20vY9XkAB4 Valaki vigyen egy kis zsírt a menetre!
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Oké, ismeretlenek kicsavarják a parkolásgátlót. Mit terveznek tenni ez ügyben? Őrt állítanak oda? Kicserélik valami jobb megoldásra? Nem foglalkoznak vele, mossák kezeiket?
  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Járókelő Egyesület!
    Tisztelt Bejelentő!

    A kerékpárút felújításával kapcsolatban kifogásolt vízelzáró szintbe helyezésének ügyében intézkedtünk. Amennyiben hiba lépne fel a burkolat minőségév
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • BKK Budapesti Közlekedési Központ válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Levélírónk!

    Köszönjük, hogy levelével felkereste ügyfélszolgálatunkat!

    Tájékoztatjuk, hogy bejelentését továbbítottuk az illetékes Budapest Közút Zrt. részére a szükséges intézkedések megté
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Szelényi Dániel hozzászólt a bejelentéshez.

    Követem
  • Bardócz Csaba elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Bardócz Csaba megváltoztatta a bejelentés illetékesét "BKK Budapesti Közlekedési Központ"-ról "Budapest Közút"-ra.

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: BKK Budapesti Közlekedési Központ

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Az illetékes"-ról "BKK Budapesti Közlekedési Központ"-ra.

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére