Megoldatlan

Kátyúk a főváros legrégebbi bringaútján

A főváros legrégebbi kerékpárútja még a 80-as évek végén épült Békásmegyerről a budakalászi Omszki-tóhoz. Kb. 8 éve, amikor épült az M0 csomópontja, ezen grasszáltak a 40 tonnás kamionok, és erősen megrogyott a túlsúly alatt a bringaút széle, de kereszt irányban is helyenként 10 centi széles és 6-8 centi mély repedések keresztezik. Az akkori rongálást azóta sem javították ki. A komoly terhelés miatt valószínűleg az alapozás is tönkrement, tehát új alapot is kellene készíteni teljes hosszban az érintett szakaszon.

Ehhez kapcsolódik nyugat felé egy leágazás, mely Budakalász Lenfonóig vezet. A leágazás első, kelet-nyugati irányú szakasza a Google térképe alapján részben Budapest, részben Budakalász közigazgatási területén van. Sajnos a kátyúk nem ismerik a közigazgatási határokat, de a szakasz nyugati vége felé kulminálnak.

Probléma helyszíne
Budapest III. kerület, Óbuda-Békásmegyer, III. kerület

Hozzászólások

  • Lenkei Péter hozzászólt a bejelentéshez.

    Leaszfaltozták azokat a részeket, ahol kivágták az aszfaltot. Viszont továbbra is maradt még legalább 10 darab legalább 5 centi széles repedés, ami teljes szélességében szétosztja az utat és több hely...
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Címzett!
    A kerékpárút javítása érdekében a szükséges intézkedést megtettük, a munkákat pénzügyi lehetőségeinkhez képest tudjuk elvégezni, előreláthatólag a jövő évben.

    Budapest Közút
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Lenkei Péter hozzászólt a bejelentéshez.

    Ilyen repedések maradtak érintetlenül.
  • Lenkei Péter hozzászólt a bejelentéshez.

    Ilyen repedéseket érintetlenül hagytak.
  • Lenkei Péter hozzászólt a bejelentéshez.

    Tegnap a kátyúk egy részén kivágták az aszfaltot. Sajnos több szélés repedést és az út szélének süllyedését úgy hagyták. A süllyedést és a burkolat töredezését még az M0 csomópont építésekor a bringaú...
  • Lenkei Péter hozzászólt a bejelentéshez.

    Az érintett útszakaszon a repedések egy részét bejelölték fehér festékkel (bekeretezték). Viszont nem érteni, hogy milyen logika szerint, mert a repedések másik fele (nagyok is) jelöletle maradt. A "k...
  • Lukács Máté hozzászólt a bejelentéshez.

    Ismét elküldtem a BK részére.
  • Lukács Máté elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Lenkei Péter hozzászólt a bejelentéshez.

    Semmi nem történt azóta.
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Levélíró!

    A bejelentett problémára a megoldásában illetékes Budapest Közút Zrt. már válaszolt.

    Köszönjük az észrevételt.

    Budapest, 2016. május 31....
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Cím!

    Ezúton tájékoztatjuk, hogy Társaságunkhoz érkezett „Bejelentés a www.jarokelo.hu oldalról (10489)” tárgyú bejelentést nyilvántartásunkban rögzítettük. Az üggyel kapcsolatos vizsgálat az
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 3. Mi ez?

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    T. Bejelentő !

    Az Ön által észrevételezett meghibásodás előttünk is ismert, javítását fenntartási feladataink közé besoroljuk.

    A kivitelezési munkákat a rendelkezésre álló pénzügyi lehetőségeink és
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 3. Mi ez?

  • Lukács Máté elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Lenkei Péter bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére