Megoldatlan

Veszélyes kereszteződés

A Lurdy-ház és a mellette levő benzinkút közötti útcsatlakozásnál az elsőbbségadást jelző tábla - alatta a kerékpáros keresztirányú forgalom kiegészítő táblával - a kerékpárút kereszteződése MÖGÖTT van elhelyezve.
Ugyanitt - mint a csatolt második képen is látható éppen - rendszeresen parkolnak az út bal oldalán (egyirányú utca), gyakorlatilag közvetlenül a kerékpárút kereszteződésében.
Az kereszteződés mellett levő magas bokor szintén nem segíti az érkező kerékpárosok észlelését.

Ezek miatt a benzinkút felől érkező kerékpárosokat nem veszik észre (illetőleg ha észre veszik is, már túl későn), ezért hát részükre természetesen az elsőbbséget sem adják meg.
Ugyanez fordítva is probléma, a benzinkút irányából érkezve kerékpárral a sövény és az esetlegesen szabálytalanul ott parkoló autó miatt a Pékerdő utca felől érkező forgalom gyakorlatilag már csak a kereszteződés közepére behajtva látható.
Ez nagyon balesetveszélyes.

Javítana a helyzeten ha az elsőbbségadás kötelező táblát áthelyeznék a kerékpárút kereszteződése ELÉ, illetőleg ha a bal oldalon az utolsó 5-10 méteren megállási tilalmat jeleznének (és azt be is tartatnák). Továbbá az ott levő sövényt alacsonyabb magassággal kellene metszeni a biztonság javítása érdekében.

Probléma helyszíne
Budapest IX. kerület, Ferencváros, IX. kerület

Hozzászólások

  • Járókelő Szilvia hozzászólt a bejelentéshez.

    Ez egy állandóan újratermelődő probléma. Most a tábla ismét kint van, a kerékpárúton túl. A megoldás jelenleg nem szolgálja a kerékpárosok biztonságos áthaladást. Mint gyakorlatilag az összes hasonló...
  • Járókelő Szilvia hozzászólt a bejelentéshez.

    Az elsőbbségadás kötelező táblát ismét áthelyezték a kerékpárút mögé.
    Gondolom, útban volt a járdán parkoláshoz…
    NEm tudom, hogy ki az illetékes a tábla pozíciójának meghatározásában, de a mostani hel...
  • Járókelő Szilvia hozzászólt a bejelentéshez.

    Az elsőbbségadás kötelező tábla átkerült a kerékpárút elé. Lehet, hogy más változás is van, de csak ezt vettem észre reggel. Amennyiben van még, arról beszámolok.
    Köszönjük!
  • Az adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Járókelő Szilvia bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére