Megoldott

Sürgősen tisztítandó a Kőérberki Tó szűrője

A mai napon haza felé utazva a villamoson, rögtön feltünt hogy a tó (halásztó) része, ami ugye a legmélyebb pontja a tónak, már csaknem egyszíntbe került a tó felsőbb szakaszával, megnéztem mi a helyzet. Nos a víz hevesen közelít a híd járófelülete felé, ami a tavon olykor lefutó áradások esetén igencsak veszélyes (főleg ha az az ár nem tud átfolyni!), és hát egy rossz állapotú fahídról beszélünk..
Megnéztem a tó végén lévő szűrőt (vízleeresztő) és csak úgy mint az év elején, most is szinte teljes egészében eltömődött faágokkal, nád darabokkal, szeméttel stb. A szűrő 70%-án csupán csepeg a víz, pedig a tavon keresztűl futó pataknak igencsak nagy a vízhozama.
A szűrőt Február elején egy ugyanilyen bejelentés hatására kitiszították amit nagyon szépen köszönök is, viszont azóta eltelt 2 hónap és van olyan érzésem hogy ez idő alatt nem volt tisztítva a szűrő. Lévén hogy a tó tisztítására még nem találtak vállalkozót, illetve hogy sajnálatosan a patakon nagyon sok minden folyik le a vizen kívül, véleményem szerint legalább havonta ha nem sűrűbben kéne tisztítani hogy megelőzzük az ilyen feltöltődést. (Hisz ha pont viharszezonban tőrténik ez, és nincs aki bejelentse, abból baleset lehet). Legalább két hetente egy ellenőrt kiküldhetnének hogy megnézze, 5 percbe tellik. (nekem is ennyi volt a mai nap a képekkel együtt)

Másik kérésem az lenne hogy szerintem megérne a tó egy egészségügyi mintavételezést, mert a rövid sétám alatt ami a hídtól a szűrőig tartott csak, már is találtam 5 döglött halat, és ezek csak azok amik a part melett akadtak fent.
Lévén hogy hétvégéken és főleg jóidőben akár 50 horgász is lehet a tó körül, szerintem különösen fontos lenne megtudni, hogy a tó vize nem-e szennyezett. (Az egyik hal kinézetre már bomlani is kezdett)
Köszönöm előre is a kivizsgálást és a tisztítást.

Probléma helyszíne
Budapest XI. kerület, Újbuda, Kánai út 1

Hozzászólások

  • Györkös Attila hozzászólt a bejelentéshez.

    Ez valóban nem nevezhető felújításnak, maximum javításnak. De csoda, hogy ezt is egyáltalán megcsinálták.
  • Pál András hozzászólt a bejelentéshez.

    Elkészült az igért fahídnak a "felújítása" nos én nem pont erre gondoltam felújítás alatt, de legalább biztonságosabb lett (és színesebb)
  • Lukács Máté lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

  • Pál András hozzászólt a bejelentéshez.

    A mai nap megnéztem a tavat, és tényleg sokat csökkent a vízszintje, így megoldottra tehető.
    Bizakodva várom az egyéb megjelölt tervek megvalósulását.
  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megerősítésre vár"-ra.

  • Pál András hozzászólt a bejelentéshez.

    Nos hát köszönöm a választ. Kezdve a pozitívummal. Örülök hogy a bejelentés témáján felül, úgymond fejleményeket hallhatunk hogy min dolgozik az önkormányzat éppen.
    Viszont a fő témát a 'zsilipet' tek
    ...
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.


    Landszmann Zita

    vezetői asszisztens

    Bp.Főv.XI.ker. Újbudai Polgármesteri Hivatal

    Városgazdálkodási Igazgatóság

    Vagyongazdálkodási Osztály

    1113 Budapest, Zsombolyai utca 5.

    II. emelet 203.

    Tel...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: XI. kerület Újbuda Önkormányzata

  • Pál András hozzászólt a bejelentéshez.

    Elfelejtettem hogy a kép esetleg nem egyértelmű. A bejelentés képén a szűrő melletti vízfelület látható.
    Még csatolok képet a vízállásról és a szűrő állapotáról
    A híd mellett is található egy döglött...
  • Pál András bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Üres utcatábla keret

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Pál András
    Illetékes: XI. kerület Újbuda Önkormányzata
    Gazdagréti tér (XI. kerület, Újbuda)
  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Üres oszlop

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Pál András
    Illetékes: XI. kerület Újbuda Önkormányzata
    Tűzkő utca (XI. kerület, Újbuda)
  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Hiányzó utcanévtábla

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Szász László
    Illetékes: XI. kerület Újbuda Önkormányzata
    Kővirág sor (XI. kerület, Újbuda)
  Vissza az oldal tetejére